belépés / regisztráció
2018. december 19. szerda
Aktuális lapszám

A Budai Vár rejtelmei IV.

A Budai Vár utcái és terei alatt kb. 8-10 méter mélyen rejtőzik egy hatalmas barlangpince-rendszer, amely csak töredékét képezi a Vár alatt lévő, mesterségesen épített földalatti tereknek. A cikksorozat negyedik részében arra keressük a választ, hogy őseink mire használták ezeket a barlangpincéket.

 

Az első vagy második szinten lévő pincékből védett lépcsőt építettek a barlangpincék könnyebb elérésére. A függőleges aknák, kürtők is átalakultak, szellőzési szerepet kaptak, bekötötték azokat a homlokzati pinceablakokhoz.

A legtöbb barlangpince belmagassága régebben bizonyíthatóan kisebb volt, mint ma: a levezető lépcsők több lépcsőfokkal az üregek falától (ez szinte minden esetben a házak homlokzati vonalának függőleges vetülete) beljebb nyúlnak. Tehát csak utána mélyítették le kényelmes méretűre ezeket és építettek a lépcsőkhöz alul néhány további lépcsőfokot.

Továbbá a régi térképek és saját helyszíni megfigyeléseim szerint néhány üregbe nem vezet le lépcső, tehát tárolásra, vagy emberi tartózkodásra alkalmas menedéknek ezek nem voltak használhatóak. Sőt bizonyítható, hogy a lépcsőlejáratok később épülhettek, mint a kürtők és aknák: mivel több esetben a lépcsőlejáratok ferdén helyezkednek el az épület homlokzati síkjához képest. Ferdén azért kellett építeniük, mert különben a lépcsők alsó része éppen a kürtők, aknák alatt lett volna és ezt nyilván el akarták kerülni.

Sok bizonyíték szól amellett, hogy a háztulajdonosok (pontosabban lakók, mivel nagy részük bérlő volt) óriási helyhiánnyal küszködhettek. Tudjuk például, hogy a pincéket – ahol lehetőség volt rá – utólag kétszintesre bővítették, de ez sem volt elegendő (1. ábra). Továbbá arról is több irat szól, hogy bortárolási funkciója volt ezeknek a helyiségeknek.

Bortárolás a barlangpincékben

A középkorban a Várhegy a szőlőtermesztés révén jelentős szerepet töltött be Buda gazdasági életében, mivel a környező domboldalakon és hegyoldalakon megtermelt szőlőkből készült borokat a barlangpincékben is tárolták (erre utaló jel, hogy több, hordógurítástól kikopott kő ajtókeretet láthatunk a pincelejáratokban). A dombokról és hegyekről begyűjtött terményeket, a boroshordókat a nyáron is hűvös pincék, majd a barlangpincék jól megóvták.

Bortárolásra a barlangpincék megfelelőek lehettek, amire bizonyíték egy már előbb említett 1412. augusztus 25-i oklevél, amelyben a Szent György templom előtt fekvő ház három pincéjéről esik szó, amelyek közül az egyik barlangszerű, bortárolásra alkalmas. Ebben az esetben a kürtők, aknák szellőzési célt szolgálhattak, a hordók le- és feladását ezeken keresztül nehezen lehetett volna megoldani. Ekkor már néhány barlangüreget oldalfalazattal láttak el a márga kipergésének megakadályozására, illetve aljzatát lemélyítették, hogy belmagassága megfelelő legyen.

Legutóbbi kutatásaim alapján a városra jellemző volt, hogy más magyar borvidékekkel ellentétben a német ajkú poncichterek pincéiket nem a szőlőhegyekbe, hanem a városban, saját házaik alá építették. Ez akkoriban nemcsak kiváltságot, de nagyobb biztonságot, védelmet is jelentett a termelőknek. Léteznek viszont Magyarországon is olyan német lakosságú bortermelő vidéken lévő házak (pl. Kőszegen), amelyeknek pontosan ugyanolyan utcai pincelépcsőjük volt mint a budai házaknak. Az ilyen pincelejárat igen gyakori az észak-franciaországi bortermelő vidékek kisebb városaiban is.

Továbbá alátámasztja ezt a feltevést az is, hogy az egykor a Nagyboldogasszony plébániához tartozó házaknál sokkal több és nagyobb barlangpince van, mint a Mária Magdolna plébániához tartozó házaknál. A két terület határvonala körülbeül a Dárda utca vonalában húzódott ke let-nyugat irányban. Ettől a vonaltól északra magyarok, míg délre németek laktak. A legújabb kori, óvóhelykiépítéssel járó összekötések előtt készült helyszínrajzokon jól megfigyelhető, hogy az Uri, Országház, Táncsics, Szent György, Színház utcákban kevesebb barlangpince található. Valószínűleg azért, mert ott kisebb volt rájuk az igény, kevesebb bortermelő, borkereskedő rendelkezett házzal.

A szőlőfeldolgozási, bor előállítási és tárolási, valamint borkereskedelmi lehetőségnek az elemzése érdekében tüzetesen megvizsgáltam az Uri utca 31. épület vonatkozó építészeti részleteit. Ebben az épületben a kapubejáró mindkét oldalán van kürtő, akna és lépcső is a pincékből a barlangpincékbe, sőt a régészeti feltárások folyamán az utcafronti pincelejáratok is előkerültek (2. ábra). Az épület helyreállításakor annak homlokzatán a feltárások során a lábazatnál két kőkeretes pincelejárót találtak. Mindkét nyílás 177/205 cm méretű volt és küszöbük a járdaszinttől 1,20 m mélyen volt. A homlokzati fal vastagsága 1,25 m. A belső oldalon is megtalálták a kőkereteket, ami – követve az itt valamikor volt lejárat lejtését – 88 cm-rel lejjebb volt. Mivel valószínűleg ennél a háznál is kb. 60-70 cm-rel alacsonyabban volt az utcaszint mint napjainkban, így legalább ennyivel mélyebbről indultak valaha ezek a pincelejáratok. Czagány Istvántól tudjuk, hogy „a budavári pincék legtöbbje közvetlenül az utcáról nyílt”. Ilyen pincelejáratot találtak néhány hete a Szentháromság utca 2-4. alatt található néhai Városháza utca felőli falában. Benda Judit felmérései alapján ezek szinte teljesen ugyanolyanok mint a többi vári épületnél.

Helyszíni megfigyeléseim, az épületkutatások és a térképi adatok összevetése szerint az állapítható meg, hogy számtalan helyen az aknák, kürtők egy vonalba esnek a régi utcai lépcsőlejáratokkal, illetve ezek a lépcsőlejáratok a pincékből a barlangpincékbe vezető lépcsőlejáratokkal. Tehát ezek biztos, hogy nem egy időben épültek, azokat különböző korszakokban használhatták, mivel ellenkező esetben az egyiket a másiktól lehetetlen lett volna rendeltetésszerűen használni (3. ábra).

Érdekes megállapítás, hogy a fent vázolt kialakítási sorrend esetén sokadik funkciójukat töltik be a barlangpincék. Először bányászati, nyersanyagkitermelő funkciójuk lehetett, majd víznyerési, azután (bor)tárolási. A legújabb korban még legalább két új funkcióját ismerhetjük meg a Vár alatti üregrendszernek. Az óvóhelyit (főleg a II. világháború alatt) és a turisztikait. Ezekről külön a további részekben tudhatnak meg több információt.

A barlangrendszer további valószínű funkciói

A legtöbb vári házhoz tartozott egy-két barlangpince. Ahol lehetőség volt rá, az egy tulajdonban lévő barlangokat a lakók kibővítették, egymással összekötötték, mivel így jobban tudták hasznosítani az üregeket. Egyre nagyobb összefüggő rendszereket alakítottak ki, de a mai Nagy Labirintus akkor még természetesen nem létezett (4. ábra).

A vár alatti barlangüregek közül a Bécsi kapu tér alatti különálló kis barlangokat kapcsolták össze először kiterjedt mesterséges vágatok rendszerével.

A barlangok alján található „tavacskák” még ostrom idején is iható vizet szolgáltattak. A budai polgárok hamar rájöttek, hogy a házak alatt található barlangpincék más célra is hasznosíthatók: itt tárolták élelmiszereiket, az idegenek – vagy éppen az adószedők – elől ide rejthették értékeiket.

Miután a törökök elfoglalták a Budai Várat, a barlangok jelentősége megnőtt. A török korban feljegyezték, hogy ezek közül a barlangok közül nem egy jeges pinceként szolgált.

A török hódoltság sok rémtörténetet, legendát hagyott maga után: rebesgették, hogy egy-egy budai pasa a megunt háremhölgyeit a mélyben falaztatta el, vagy kútba dobatta: a Vár-barlang 151-es sz. termében (Háremhölgyek kútja), és a 137-es sz. (Pasa- kútja, ma Mamutfogas-kút) termében található kútról mesélték ezt. Sokan eredtek a legendákban élő török kincsek után is a Várhegy gyomrába, nem sok eredménnyel, bár az igaz, hogy az egyik kútban 14 női csontvázat találtak.

1660 és 1664 közötti magyarországi utazásainak leírásaiban Evlia Cselebi török utazó azt írja, hogy „... minden Palota alatt pince van. A lakosok az ostromok idején az ágyúk tüze elől a föld alá menekülnek...”. Továbbá leírja, hogy Buda várában egy, a Duna vizét szállító szivattyú, ún. csurgó kút, valamint 75 ólomfedelű közkút, 40 sziklába vágott házi kút és százhetven pince-ciszterna van.

1686-ban Schulhof Izsák, a budai zsidó közösség tekintélyes tagja jegyezte fel a vár visszafoglalásáról szóló emlékirataiban, hogy a mai Táncsics Mihály utca alatt található járatokat a zsidók áruraktárnak használták.

Az ostromok idején a lakosság a bombák elől ezekben a pincékben keresett menedéket, és a védők is ezekben a helyiségekben pihenték ki fáradalmaikat. Az ostromokról a barlangokban talált, a mai napig látható, befalazott ágyúgolyók is tanúskodnak. . Fontos – és egészen a legutóbbi időkig igénybevett – funkciója volt a barlangoknak háborúk, ostromok idején: a polgárok kénytelenkelletlen ide vonultak vissza a támadók ágyúgolyói, bombái elől.

Hiteles forrásokból tudjuk, hogy a vári lakók többször a mélybe menekültek a „vörös kakas” (tűzvész) pusztítása elől. Többek között az 1723-as nagy budai tűzvészt is ezekben a barlangokban (akkori nevükön törökpincékben) vészelték át a lakosok.

Több hiteles feljegyzés is szól arról, hogy békeidőben a vagyonukat is itt rejtették el az emberek.

Később egyre csökkenhetett a vízszint a kutakban, illetve elszennyeződhettek. Ezt bizonyítja, hogy a XIX. század közepén már a Dunából szállították vízhordó szekereken az ivóvizet a várba. A század utolsó negyedében pedig kiépült a Polgárvárost ellátó vízvezeték (sőt, az Országház utcában már közcsatorna is készült), a barlangi kutakra már nem volt többé szükség. A föld alatt található barlangokban, elsősorban földtani szempontokat figyelembe véve elsőként Krenner József ásatott 1861-ben, miután az Uri utca 12. sz. ház pincéjében feltárt édesvízi mészkőben borsóköveket, vagyis pizolitokat talált.

Az 1870-es évekbeli filoxérajárvány a budai szőlőket elpusztította. A századfordulón a barlangpincék jelentősége csökkent, lassan a feledés homályába vesztek. Kalandorok, bűnözők tanyája lettek. A múlt században a képzelet „fekete grófok” tanyáit, szellemek lakóhelyeit képzelte a föld alá. Nem is mindig tévedtek: sokszor húzták meg magukat az elhagyott barlangokban rablók, bűnözők.

Az 1800-as évek végéig léteztek földalatti tavak a barlangokban (mielőtt a talajvíz szintje nem csökkent a barlangok padlószintje alá). Főleg a Dísz tér környékén voltak olyan barlangok, amelyekben víz állt.

Számtalan leírás, legenda tesz említést arról, hogy a barlangokat titkos közlekedés céljára is használták. A szóbeszédek szerint a várból több földalatti folyosó vezetett más településekre és különböző források szerint alagút vitt az óbudai Miklós térig, Visegrádra, Budafokra, a Gellérthegyre, a Margit-szigetre, sőt át Pestre is a Duna alatt – mindez messze van a realitásoktól. A Pestre átvezető alagút megléte már csak azért sem valószínű, mert évszázadokkal ezelőtt, az akkori műszaki színvonalon ilyen, víz alatti alagutat szinte lehetetlen lett volna kivitelezni. A legendák alapját vélhetően a számos rejtett kijárat, illetve az ún. futárfolyosók adhatták. A két (északi és déli) futárfolyosó a vár alatti barlangokból (a 172-es, illetve a 42-es sz. barlangtermekből) a mai Hunyadi János út irányába, keletre vezetett ki a várfal alá.

Azoknak a legendáknak, miszerint a védő seregek a haderejüket a föld alatt ezekben a járatokon át tudták csoportosítani, és ezeket felhasználva a várfalak alatt kivezető bejáratokon keresztül ráronthattak a támadóseregekre, ugyancsak nincs valóságalapjuk, hiszen akkor a rengeteg különálló üreg még nem volt összekötve egymással (ez csak a II. világháború előtt és közben, majd a múlt század ötvenes éveiben, a hidegháború alatt történt meg). Az sem valószínű, hogy az üregek alatt további nagy távolságba vezető és nagyméretű járatok lennének. Az az információ sem tűnik reálisnak, miszerint a védők a várfalak oldalába kivezetett barlangokból kitörve támadtak volna az ostromlókra.

A forráslistát és a köszönetnyilvánítást az utolsó rész végén tesszük közzé.

(Folytatjuk)

***

1. ábra. Kétszintes pince kialakítása az Uri utca 70. alatt (átépítés előtt)
2. ábra. Uri utca 31. homlokzata a két utcai Pincelejáróval
3. ábra. A Dísz tér egy részének és a Tárnok utca elejének részletes térképe a barlangpincékkel (rajzolta: a szerző)
4. ábra. A két éve újra megnyitott Budavári Labirintus egyik terme (szerző felvétele 2012-ből)

Szabó Balázs
okl. építőmérnök, statikus,
okl. mérnöktanár, egyetemi óraadó

A szerzõ egyéb cikkei:

  A Budai Vár rejtelmei X.
  A Budai Vár rejtelmei IX.
  A Budai Vár rejtelmei VIII.
  Domotika képzésfejlesztési megelőző kutatások
  A Budai Vár rejtelmei VII.
  A Budai Vár rejtelmei VI.

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam