belépés / regisztráció
2019. január 16. szerda
Aktuális lapszám

A Budai Vár rejtelmei IX.

A barlangpince-rendszer kutatása és a békés felhasználása a háború után új irányt vett. A hidegháborús időkben a barlang gépészetét modernizálták és titkosították. Például a Sziklakórház a LOSK 0101/1 jelszámot kapta. Ez annak ellenére megtörtént, hogy a helyszínt a háború alatt több tízezer ember megismerte, és a külföldi hírszerzők is meglehetősen pontos adatokkal rendelkeztek vele kapcsolatban. A titkolózás a hatvanas évek végéig megmaradt.

 

A II. világháborút követően a polgárváros helyreállításával párhuzamosan – a hidegháborús készülődés szellemében – a légoltalmi parancsnokság korszerű óvóhelyrendszerré alakította a felügyelete alá tartozó barlanglabirintust. A Nagy-labirintus négy kilométer hosszú kiépítettségét ekkor, az ötvenes években érte el. A hidegháború hatására a pincerendszer nagy része titkos objektumnak számított. Teljesen kiépült a vízellátó- és csatornarendszer, néhány teremben illemhelycsoportokat, sőt, fürdőket alakítottak ki. A felső pincékbe vezető feljáratok nagy részét lefalazták, és a jelenleg látható oldalfal- és boltozati megerősítések zöme is ebben a korszakban készült. Ez végképp megváltoztatta a barlangpincék egykori arculatát.

A rendszer az ötvenes években körülbelül 18000 m2-re bővült. Ekkor épült ki a Dísz tér és a Tárnok utca alatti labirintusszerű rendszer, a többi rész hasznosítását illetően pedig különféle tervek merültek fel. Ezek között szerepelt múzeum kialakítása, illetve a barlangok egy részének gombatenyésztés céljából történő átengedése a civilek részére.

A barlangpince-rendszer a hidegháborúban az ’56-os forradalomig

Sajnos a II. világháború utáni titkosítási időszakból kevés építési információ áll rendelkezésre, mivel a Várgondnokság megbízásából a barlangpincék kiépítésének tervezését ellátó Főmterv még tudományos kutatási céllal sem adta ki dokumentumait. Továbbá rengeteg tervdokumentáció a mai napig sem került elő, vagy örökre elveszett (pl. Budapest Légoltalmi Műszaki Hivatala, Országos Légoltalmi Parancsnokság iratai, Várgondnokság 1950-es évekből származó iratai), pedig ezekből az érintett területekről is sokat megtudhatnánk.

A II. világháború előtt és alatt barlangpincékből kialakított minisztériumi és kormányzati óvóhelyeket a háború után is titkosan kezelték.

A háború után az MNB tulajdonában lévő Uri utca 72. ház nagy átalakításokon esett át. A sérüléseket eltüntették, vasbeton megerősítéseket alkalmaztak, és a ház díszítéseit nagy részben elbontották. Viszont a központosított államosítás, mint mindenbe, e ház életébe is beleszólt. 1950-ben vita indult az értékessé vált földalatti létesítmény birtoklásáért a hidegháborús helyzet kialakulása és eldurvulása miatt.

A korabeli iratok tanulsága szerint, bár a létesítmény egy részét a Bank kénytelen lett volna 1951. február 1-jén átadni az Államvédelmi Hatóságnak, az nem tudta átvenni, „megbízható” gondnok hiánya miatt. Közben az ÁVH vezetői úgy döntöttek, hogy nyilvántartásuk számára nem is felel meg a hely, mivel a központjuktól távol van. Végül az Országos Tervhivatal úgy döntött, hogy az ERIK kapja meg Teherelosztó részére, mivel a létesítendő távközlő kábelek miatt azt nem lehetett sokkal távolabb elhelyezni, vagy igen magas költséggel járt volna. Az ÁVH-nak is jutott feladat, ők végezték a 11 emelet mély, 33 méteres mélységig lenyúló bunker létesítmény őrzését. Az Országos és a Budapesti Villamos Teherelosztó egészen 1980-ig itt üzemelt itt.

A Teherelosztó 1951-ben be is költözött, de ekkor a bank a trezortermeket (nikkeltartalmú pénzek, a pengő fillérjei és kötvények tárolására) még évekig használta. 1951-ben még halomban álltak a sorszám nélküli 100 forintos bankjegyek abban a teremben, amely később a villamosenergia-rendszer irányítását végző diszpécserek munkahelyéül szolgált (1. ábra).

A hidegháborús hangulatnak megfelelően szigorúan védett, levegőszűrővel, áramfejlesztővel felszerelt, a Várhegy mélyébe rejtett termekben helyezték el a Teherelosztót. A költözés nem volt egyszerű dolog. A bank a gépházban lévő három darab Ganz Jendrassik dízel aggregát egyikét és két 500 kilogramm tömegű trezorajtót magával vitte. Ez utóbbit a liftek korlátozott emelőképessége miatt kézi erővel kellett a folyosókon felvinni a felszínre. A Teherelosztó beköltözésekor a -12 m-es szintre akkumulátortöltő berendezések, a - 15 m-es szintre a nagyterembe és az onnan nyíló kétszintes kis terembe savas akkumulátorok, a -27 m-es szintre az OVT vezénylőterme, BVTSZ hírközlő helyiség, vezető diszpécseri szoba és a segédüzemi helyiség, a -30 m-es szintre BVTSZ vezénylőterme, az OVT távközlő helyisége és ügyeleti szoba, a -33 m-es szinte pedig telefonközpont és irodák kerültek (2. ábra). Akkor már minden bejárati ponthoz ÁVH-s őr került. Az ÁVH az első időkben 30, később már csak 12 fővel, főképp fiatalokkal, nyakukban dobtáras géppisztolyokkal őriztette a létesítményt. A Sziklai Sándor (ma Lovas) úti légbeszívót átalakították egy igen tekintélyes méretű aknává, amely a felszín fölé emelkedett kb. 1,5 méterrel. Ezt transzformátorháznak álcázták, de soha sem volt benne semmiféle villamos berendezés. A funkcióváltással nem járt együtt a létesítmény lényeges átalakítása, szinte csak válaszfalakat építettek, vagy helyeztek át. A gépészet viszont átalakult. A légbeszívás a várfalba került és a légkondicionáló és szellőző gépeket is kicserélték. A létesítményből állítólag az Állami Nyomda (ma Budavári Önkormányzat) épülete alatt elhelyezkedő óvóhelyrendszerbe és az újjáépített Magdolna toronyba is el lehetett jutni. (Ezeknek a járatoknak a mai napig sem sikerült a nyomára bukkannunk.)

A mélyben az 50-es években fellelhető legkorszerűbb technika működött. A hálózat állapotát már világító vonalakkal kialakított, egész falat elfoglaló sémán követhették a diszpécserek. A beszéd összeköttetés mellett a diszpécserek számára a legtöbb információt a távmérő és távjelző rendszer továbbította, tehermentesítve a személyzetet az addigi telefonálások egy részétől. A tábla igen modernnek számított, de a maga sok pici izzólámpájával jelentős mennyiségű hőt termelt, amivel nehezen birkózott meg a szellőzőrendszer. A másik hátrány az volt, hogy amikor a hálózat újabb távvezetékkel bővült, fúrni-faragni kellett a sémát is, kivágva az új vonal helyét.

Az erőművekkel, alállomásokkal való összeköttetést biztosító, bérelt postai vonalakkal működő telefonok mellett hamarosan megjelent az RTF gyártmányú, távválasztásos távbeszélő hálózat, amely az energiát is szállító távvezetékeken nagyfrekvenciás jelekkel, lehallgathatatlanul továbbította az információkat. A Teherelosztó kapcsolatait a kb. 500 vonalas iparági, négy számjegyű saját telefonhálózata biztosította. Természetesen ebbe a létesítménybe is be volt vezetve a „K”, azaz Központi telefonhálózat. A várban abban az időben a 160-nal és 161-gyel kezdődő telefonszámok üzemeltek, de az OVT vezénylőtermének hívószáma 200-242 maradt az álcázás érdekében. Ez egy Lipót-központi szám volt, hogy ne tudódjon ki, hogy a várkerületben üzemel a teherelosztó.

Az 1950-es évek elején megépült a Magyar Országos Levéltár óvóhelye a Bécsi kapu téren a barlangpincék felhasználásával. Ez a Levéltár munkatársai és a legértékesebb iratok számára készült (3. ábra).

Az 1950-es évek elején a Budai Várhegyi Alagút mellett lévő óvóhely (akkori nevén P50) nagyszabású bővítésen és rekonstrukción esett át. Területe majdnem a duplájára nőtt. Védőképességét nagymértékben megnövelték, új ki- és bejáratok épültek hozzá, például a Clark Ádám térre az ún. „D” garázs, amely a védett személy védett helyen való átszállítását biztosította.

Kiépült a Kis Labirintus a Sziklakórháztól északra eső, Uri utca alatt lévő független barlangpincékből.

1954-ben a Főmterv tervei alapján bővítették és korszerűsítették a Sziklakórházat, részben ellenállóvá tették egy atomtámadás ellen. Ma már tudjuk, hogy akkor ennek a követelménynek nem felelt volna meg.

1956. október 23-án a földalatti BVTSZ vezénylőből kapcsolták le a Kossuth tér és környékének közvilágítását, felsőbb utasításra. Majd többször fel és le, miként az utasítások változtak, bár ez nem az itt dolgozók feladata lett volna, mivel ők ilyen lokális kapcsolásokat nem, csak nagyobb, globális feladatokat végeztek. A forradalom idején még egy fontos szerepet töltött be az Uri utca utolsó épülete és az ott dolgozó munkatársak. A kelet felől Magyarországra betörő orosz csapatok mozgásait a villamos energia rendszer irányítására kiépített, független országos telefonhálózaton, a Teherelosztón keresztül ők továbbították a Nehézipari Minisztériumba. Czotner Sándor minisztert ilyen esetekben a „Sanyi bácsit kérem” jelszóval közvetlenül el lehetett érni. A forradalom alatt a Szentháromság téri egyetemi kollégiumból géppisztolyos egyetemisták jelentek meg, de miután elmagyarázták nekik, hogy mi az itt elhelyezkedő létesítmény feladata, milyen szerepet tölt be az ország életében, békésen továbbálltak. Mivel ezekben a napokban a városi és országos telefonhálózatokon nem lehetett telefonálni, nagy szerephez jutottak a távvezetékeken működő saját telefonvonalak, csak ezeken tudtak beszélni az erőművekkel és egymással a cég dolgozói. Ezekben a napokban többen bennragadtak a létesítményben, hazamenni nem volt biztonságos, a váltás pedig nem tudott bejönni. Mivel többen a házban levő szolgálati lakásokban laktak, ők, és a munkahelyükön ragadt dolgozók teljesítették a szolgálatot. Az élelmet a közeli egyetemi kollégiumból hozták. November 4. után az igazgató a kenyeret a munkatársak részére hátizsákban, gyalog vitte fel a várba, nem kis veszélynek téve ki ezzel magát. Az egyik vidéki erőmű még egy disznót is küldött a Teherelosztónak, ami egy pár napig az épület udvarán élt, majd levágták.

1956-ban a forradalom alatt a Sziklakórház újra fogadott betegeket. Az utcai harcok sérültjeit látták el, de állítólag 7 szülést is levezettek itt.

A forráslistát és a köszönetnyilvánítást az utolsó rész végén tesszük közzé.

(Folytatjuk)

***

1. ábra. A földalatti Budapesti Villamos Teherelosztó vezénylője
2. ábra. Az Országos Teherelosztó vezénylője a föld alatt
3. ábra. A Bécsi Kapu tér 2-4. szám alatt lévő Magyar Országos Levéltár barlangpincékből kialakított óvóhelye

Szabó Balázs
okl. építőmérnök, statikus,
okl. mérnöktanár, egyetemi óraadó

A szerzõ egyéb cikkei:

  A Budai Vár rejtelmei X.
  A Budai Vár rejtelmei VIII.
  Domotika képzésfejlesztési megelőző kutatások
  A Budai Vár rejtelmei VII.
  A Budai Vár rejtelmei VI.
  A Budai Vár rejtelmei V.

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam