belépés / regisztráció
2018. december 19. szerda
Aktuális lapszám

A Budai Vár rejtelmei V.

Első hallásra talán furcsa, de a Várbarlang üregeinek felmérése, és a jóval mélyebben kialakított Budai Várhegyi Alagút (különösen a víztelenítési munkák megkezdése) között szoros az összefüggés.

 

1853-ban kezdték meg a Budai Várhegyi Alagút építését a hegy alatt, amelynek már építése során is jelentős vízbetöréseket, szivárgásokat észleltek. Majd bő 50 évvel később ezek a vízbetörések ösztönözték az akkori tulajdonost és kezelőt arra, hogy részletes vizsgálatokat kezdeményezzenek.

A Várhegy barlangjainak első, tervszerű kutatása, valamint térképezése

Nem sokkal az Alagút átadása után kezdődtek az első barlangi vizsgálatok. Először (földtani-ásványtani szempontok alapján) Krenner József, a későbbi híres mineralógusmuzeológus, egyetemi tanár, illetve a Nemzeti Múzeum Ásványtárának vezetője ásatott 1861-ben (22 éves korában!), miután az Uri utca 12. sz. ház pincéjében feltárt édesvízi mészkőben borsóköveket, vagyis pizolitokat talált.

Az omlásveszély miatt Schubert Ignác székesfővárosi mérnök volt az első (az 1880-as években), aki – a főváros megbízásából – a Várhegyi pincékkel komolyan foglalkozott. Akkor a Mátyás-templom bővítése kapcsán berogyások, beszakadások következtek be a régen elfeledett, rosszul tömedékelt pincékben, barlangokban. Schubert részletes leírást készített a pincékről (akkori nevükön török pincékről) és állapotukról. Kollégáival több évi munkával pontosan felmérte a földalatti rendszert. Sajnos, mai tudásunk szerint ennek az igen értékes felmérésnek a részletes, 1:250-es szelvényei közül csak egy (a 12-es számú) maradt fent (ezt az 1938-as légoltalmi kiépítések során felhasználták, másolatát én találtam meg 1998-ban a Fővárosi Önkormányzat tervtárában). Viszont a munkáról 1885-ben készült egy összesítő térkép, ami megmaradt. Ebben a komplex munkában több mint 10 kilométer hosszban mérték fel az akkor még különálló üregeket. Minden barlangpincéről rövid leírás is készült, amelyben a felmérés tényét, azt, hogy szemetes- e, vízcsepegéseket, málásokat, repedezettséget és egyéb fontos információt feljegyeztek.

Az 1800-as évek végéig léteztek földalatti tavak a barlangokban (mielőtt a talajvíz szintje a barlangok talpszintje alá csökkent). Főleg a Dísz tér környékén voltak olyan barlangok, amelyekben állt a víz. Ezek a visszatükröződő sziklamennyezet miatt igen mélynek tűntek, pedig mélységük valójában mindössze néhány arasznyi volt.

A hasznosítással függ össze az a történet, amelyik a XIX. század végéről származik, és Zolnay László jegyezte fel: „Két vállalkozó kedvű budai fiatal megkereste Buda polgármesterét, miszerint gombatermesztésre bérbe vennének egyet a pincék közül. Megkapva az elöljáróság beleegyezését, nekiláttak a szükséges berendezések lehordásának az általuk kiszemelt pincébe. A munkájuk belenyúlt az éjszakába. Éjfél közeledett, amikor a pincét megvilágító gyertyák kialudtak, és nagy zajjal kísérve két szellemalak száguldott el mellettük a sötétben. Szegény polgárok halálra váltan rohantak a várparancsnokságra. Másnap – fegyveresek kíséretében – átkutatták a pincét, és az egyik sarokban egy csapóajtót találtak. Ezen lemászva egy újabb pincére bukkantak, aminek egyik sarkában egy szalmazsákon egy női papucsot és egy huszármundérról lepattant gombot találtak. Kiderült, hogy a vári őrség egyik katonája és egy szolgálólány tartotta ebben a pincében rendszeresen pásztoróráit. Hámán polgármester az eset hallatán csak annyit tudott mondani: „én csak a föld feletti városnak vagyok polgármestere, a földalattinak nem”.

A paloták, házak alatt lévő pincerendszer egyre nagyobb terhet jelentett, sok pincéről el is feledkeztek. Több helyen útbeszakadások történtek, néhol újabb üregek nyíltak meg. Sok gondot is okozott a barlang és pincerendszer. A múlt század végén a városi tanács úgy rendelkezett, hogy a vári barlangokat törmelékkel, szeméttel, földdel be kell tömni. Ez a tevékenység sajnos máig ad feladatot a pincerendszerrel foglalkozó szakembereknek. A munkálatok szakszerűtlenül, kellő elővizsgálatok nélkül folytak. A mai napig nem ismertek olyan dokumentumok, amelyek hitelesen tanúsítanák az akkor végzett munkákat. A legtöbb üreg tömedékelése sem történt meg, mivel azok térfogata igen jelentős, és nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű feltöltő anyag. Lehetséges, hogy e munka keretében a Bécsi kapu tér alatti járatokat 1894-96 körül, a templom építésével egy időben utászkatonák segítségével fekete agyagos földdel betömték.

1897-ben a Szentháromság téren útbeszakadás történt, melyről pontos geodéziai felmérés is készült. 1899-ben ugyanitt újabb útbeszakadás történt. Ezekről is pontos geodéziai felmérés készült.

A paloták, házak alatt lévő pincerendszer egyre nagyobb terhet jelentett. Néhol újabb üregek nyíltak meg az elfeledett pincék fölött. A használaton kívüli üregekbe, barlangokba szemetet hordtak, törmelékkel töltötték fel jelentős részüket.

Szontagh Tamás 1907-1908-ban elkészítette azt a nagyszabású tanulmányt, amely a vár alatti alagút víztelenítési munkáit tűzte ki célul. Ő és bizottsági csapata Schubert Ignác korábbi felmérését használta. Kimutatta, hogy a Budavári Alagút csepegő vizei a vári mélypincékből származnak. Ő ekkor a pincék, barlangok nagy részét be is járta. Erre a munkára azért volt szükség, mert a Budai Várhegyi Alagút folyamatosan vizesedett. A barlangokból és közművekből leszivárgó vizek károsították az Alagút szerkezetét. Szontagh javaslatai alapján Andrea János művezető mérnök vezetésével 1912-ben kb. 1500 m hosszú víztelenítési járatrendszert alakítottak ki. A tervezésben és a szakértői munkában többek között Hauszmann Alajos, Zielinski Szilárd és Zsigmondy Béla is részt vettek.

Az 1880-as évek elején a Dísz tér körüli barlangpincékben lévő mésztufa alján Schafarzik Ferenc neves geológus, a budai hévízforrások kutatója is pizolitokat (borsóköveket) gyűjtött több helyen a barlangban. A Dísz tér 10. barlangpincéjében a pizolittelep az egy méteres vastagságot is meghaladta. Itt mogyoró, tojás, sőt ökölnyi méretűeket is talált. Ebből megállapította, hogy e helyen legalább 30 °C-os hőmérsékletű vízfeltörésnek kellett lennie, és annak forráskráterében képződtek a koncentrikus szerkezetű, gömb alakú ásványkiválások.

Szabó József híres geológus professzor beszámolója szerint a Szentháromság téren a XIX. század végi tereprendezéskor az útburkolat szintje fölé nyúló mészkősziklákat lefaragták. A Bécsi kapu tér alatti járatokat valószínűleg 1894-96 körül (az evangélikus templom építésével egy időben) utászkatonák segítségével fekete agyagos földdel betömték.

1927-ben több közműtérkép is készült, amely a barlangok kontúrvonalát is tartalmazza.

Amióta részletes feljegyzések születtek az üregekről – az 1930-as évek végétől – azokat senki sem használta, elhanyagolt, szeméttel teli helyek voltak csupán. Híres geológusunk, Kadić Ottokár – az 1926. január 20-án alapított Magyar Barlangkutató Társulat főtitkára, egyben az egész társulat lelke és mozgatórugója – figyelmét a Hadimúzeum igazgatója, Vitéz Aggházy Kamill hívta fel a „törökpincékre”. Kadić 1931. szeptemberében két mérnök segítségével megtekintett néhány „pincét”, és mint írta: „már az első bejárásnál legnagyobb meglepetésemre azt tapasztaltam, hogy a szóban levő pincék eredetileg természetes úton, mésztufában keletkeztek, amelyeket azután, történelmi időben bővítettek, mélyítettek, és helyenként aláfalaztak”. Addig senki sem gondolta, hogy azok természetes képződmények lehetnek, mindössze Aggházyban merültek fel kétségek. Kadić tehát felismerte, hogy a pincék egy része (ma már tudjuk, hogy igen kis része) eredetileg természetes képződmény, amelyet az emberek alakítottak át. A Hadimúzeum megkeresésére a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója hivatalosan megbízta Kadićot a rendszeres kutatással. Kadić munkatársaival bejárta, átkutatta, majd lefényképezte az egyes pincéket. Munkáját a fentebb említett Schubert Ignác által készített alaprajzok segítették. Később a főváros megbízásából, majd az onnan szerzett támogatás megszűnte után szakmai érdeklődésből kutatta tovább az üregeket. Kadić terjedelmes szakvéleményt készített minden általa bejárt barlangról, amelyet nemrég meg is találtam a Barlangtani Intézetben. Felhívta a figyelmet azok földtani, légvédelmi és idegenforgalmi jelentőségére. Ő állapította meg, hogy az akkor még törökpincéknek nevezett barlangok – legalább részben – természetes üregek. Javasolta, hogy az egyedülálló természeti képződmény megőrzéséről a főváros, az ország intézményesen gondoskodjon. Kadić életének jelentős részét a Várbarlang feltárásának szentelve célul tűzte ki, hogy az elfeledett barlangokat feltárja, rendezze, és a nagyközönség számára is látogathatóvá tegye.

A forráslistát és a köszönetnyilvánítást az utolsó rész végén tesszük közzé.

(Folytatjuk)

***

A Budai Várhegyi Alagút víztelenítő járatainak kiviteli terve 1914-ből
A Várbarlang megnyitóján készült fénykép 1935-ből

Szabó Balázs
okl. építőmérnök, statikus,
okl. mérnöktanár, egyetemi óraadó

A szerzõ egyéb cikkei:

  A Budai Vár rejtelmei X.
  A Budai Vár rejtelmei IX.
  A Budai Vár rejtelmei VIII.
  Domotika képzésfejlesztési megelőző kutatások
  A Budai Vár rejtelmei VII.
  A Budai Vár rejtelmei VI.

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam