belépés / regisztráció
2018. június 21. csütörtök
Aktuális lapszám

 

Legyen profi az építőipari árképzésben és a költségvetés-készítésben!
2018-02-14

Elismerést nyújtó, elméleti és gyakorlati oktatások indulnak februártól az építőipari árképzés, költségtervezés, költségvetés-készítés témakörökben, a Terc Kft. szervezésében.

A képzés tematikája az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szakmai támogatásával, segítségével került összeállításra, a Nemzetgazdasági Minisztérium és az ÉVOSZ között 2017. november 24-én megkötött együttműködési megállapodásának sikeres szakmai végrehajtása érdekében.

Tekintettel arra, hogy az építőipari árképzés az alapja minden költséggel összefüggő teendőnek, ezért nagyon fontos, hogy profi módon hozzáértő szakemberek foglalkozzanak a témával. A 80-as évek végéig az árképzést, költségvetés-készítést, csak arra oktatott, képzett szakemberek végezték, és ennek módszertana, eljárása kidolgozott és mindenki számára elérhető volt. Sajnos mára már az utolsó „árképző mohikánok” is kihaltak és az azóta beruházóként, tervezőként, kivitelezőként pályára lépők már sehol sem tanulják, sehol sem sajátíthatják el e szakterület csínját-bínját. Ennek következményeként irreális árajánlatok, megalapozatlan vállalások vagy alultervezések keletkezhetnek, amelyeknek sok esetben polgári per vagy kifizetetlen számlák (lánctartozás) a végeredménye.


Az építési folyamat során az építési beruházás eltervezésétől kezdve az épület átadásáig (de még a fenntartási és üzemeltetési időszak is ideszámítható) többször és több szempontból kell az árral, a költséggel foglalkozni. Ezt jogszabályaink is több helyen kötelezően előírják (pl. költségtervezés, -becslés, tételes [árazott vagy árazatlan] költségvetési kiírás, költségvetési tétel, pótköltségvetés, árajánlat, beruházási költségkeret, rögzített költségkeret, költségelemzés, átalányár stb.).

Mindezek figyelembevételével régi hiányt pótol a TERC Kft. négynapos, február 19-én induló, gyakorlatorientált, írásbeli beszámolóval záruló és az elsajátított szakmai ismeretekről elismerést nyújtó oktatási sorozata,  amely szakavatott oktatókkal, építőipari árképzési és költségvetés-készítési témában kerül megrendezésre.

Első tanfolyamunk időpontja: 2018. február 19-20. és március 1-2. – BETELT!

Második tanfolyamunk időpontja: 2018. március 8-9. és március 12-13. (10% early birds kedvezmény 2018. február 23-ig történő pénzügyi teljesítés esetén. Extra kedvezmény azonos költségviselő esetén: 2-4 fő 5%, 5 fő felett 10%.)

További információt a képzésről itt olvashat.


 
Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam